Régóta pihent a polcomon Murányi Levente könyve. Néhány napja olvastam egy cikket amiben felmerült a személye, így kezembe ragadtam a "Kamaszfejjel '56-ban" című művet. Végre egy visszaemlékezés, ami emberközelből, őszintén mutatja be a történteket. A cselekményre nem térek ki, mindenkinek ajánlom a könyvet!

Az 56-os hős, aki mellől több bajtársát is a halálba vitték a kommunisták, azon kevesek eggyike, aki a mai napig sem tört meg. Nevét egy lapon emlegethetjük Wittner Máriával, vagy a szépemlékű Pongrátz Gergellyel. Nekik kijár a tiszteket, a megbecsülés, hiszen mind a nemzetünkért harcoltak, megalkuvás nélkül. Nem lépett be az Szadeszbe, nem vándorolt onnan a Maszopba, nem lett lelkes antifa. Megmaradt tisztán magyarnak. Magyar szabadságharcosnak.

Ugyanazon értékrend szerint él, mint azelött. Nem határolódott el a Magyar Gárdától, hanem az alapítói közé lépett. Vonával, korunk "rasszista-fasiszta-csőcselékvezérével"-ahogy a szoclib sajtó nevezi- is közösséget vállalt. És nemcsak közösséget, hanem odaadó munkát is. Nem csoda, hogy a Jobbik előző kongresszusán alelnöknek választották a küldöttek. Hiszen amiért 1956-ban a fegyverekkel lehetett küzdeni, afelé ma a legegyszerűbb, és legcélravezetőbb eszköz a nemzeti radikalizmus eszköztára. Itt a nem csak a pártpolitikáról van szó, hanem a HVIM-től a különféle gárdákon keresztül, a nemzeti kiadványok terjedésén át, az erősödő hagyományörző csoportokig ezer útja van a mai szabadságharcnak, amit a mai intellektuális elnyomás ellen kell megvívni. Hiszen a médiákból ömlik a liberális mocsok, az emberek életviteléből kezd kiszorulni a magyar identitás. 

De vannak még magyarok, és egyre többen vagyunk. Láthattuk ezt már a nemzeti koncerteken, demonstrációkon, de csütörtökön kicsúcsosodott a Turul mellet való kiálláskor is. Hiszen "magyarnak lenni nem állapot, hanem magatartás"- mint ahogy azt Márai Sándortól is tudhatjuk.